scroll down

ˇ

A Willany Leó Improvizációs Táncszínház 2008-ban alakult Grecsó Zoltán koreográfus, táncpedagógus vezetésével. Az elmúlt másfél évtized során a közönség soraiban tisztelhettünk már neves színművészeket, rendezőket, írókat, kritikusokat, és legnagyobb örömünkre a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Budapesti Kortárstánc Főiskola növendékeit is. Külön megtiszteltetés számunkra, hogy 2019-ben a Willany Leó Improvizációs Táncszínház a Trafó Kortárs Művészetek Háza és MU Színház által alapított Lábán Rudolf-díj különdíjában részesült, 2024-ben pedig jelölést kapott a #kaméleon no.4 – „ripples in silence, The misty waltz” (koreográfus: Vavra Júlia) c. kutatásunk/előadásunk.

2025-ben 3 új bemutatónk a Bemutatlak önmagadnak táncszínházi beavató előadás, a Willany Leó x Takács Dorina: the sun is rising down a Magyar Zene Háza összművészeti pályázatának keretein belül, és a #kaméleon no.5 – Szeri Viktor, mely november 19-én a Trafóban, és a Trafóval koprodukcióban kerül színpadra.

Kreatív közösségi alkotóműhelyünkben a tánc, a zene és az improvizáció eszköztárával dolgozzuk fel az alkotókat érdeklő témákat. 

#

szerda

20.30

< 2023 >
július 24 - július 30
«
»
  • 24
    2023.07.24.
    No events
  • 25
    2023.07.25.

    Hajógyár x A38 / Zene X Mozgás

    20:00 -21:30
    2023.07.25.

    Hajógyár x A38 / Zene X Mozgás | OIEE▪️Pataky Klári Társulat▪️badfocus

    Júliusban újra Mozgásba lendülünk a Zenével, hogy Grecsó Zoltán segítségével új formákat és témákat keressünk a táncművészet területén, és új hangzások után kutassunk az elektronikus zenében egy már jól ismert és egy feltörekvő előadó kütyüin keresztül

    Kik lesznek segítségünkre?

    Pataky Klári 2003-ban alapította meg társulatát, mellyel azóta minden évben új darabot premiereznek. Az Imre Zoltán- és Lábán Rudolf-díjas koreográfus kollektívája az utóbbi években a Nemzeti Magyar Táncszínházban lelt otthont, most pedig hozzánk érkeznek a hajóra, hogy 20 éves fennállásukat ünnepeljék, és beszélgessenek Grecsó Zoltánnal a táncművészet aktuális kihívásairól és lehetőségeiről.

    Zenei fronton két tehetséges producer és DJ is érkezik hozzánk. OIEE, vagyis Kocsis Bence korábban a Saverne és a Window zenekarokban írt dalokat, 4 éve azonban szólóprojektbe kezdett, és azóta számtalan koncert, mix és videoklip van a háta mögött, melyek közül a Stays Like This című dalához készült vizuális anyaggal Klipszemle zsűri-díjat is bezsebelt. Ezúttal a nemzetköziséget badfocus biztosítja majd. A prágai producer elektronikus zenében ötvözi a hip-hop, az indie pop, a klasszikus zene és a fúziós jazz elemeit.

    Tartsatok velünk!

    Házigazda: Grecsó Zoltán

    👉 Kapunyitás: 19:00
    👉 Program: 20:00 – 21:30

    Az ülőhelyek száma limitált, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

    Az esemény a Petőfi 200 Emlékév keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

  • 26
    2023.07.26.
    No events
  • 27
    2023.07.27.

    Willany Leó x Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény

    20:00 -22:00
    2023.07.27.

    Willany Leó x Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény

    Egymásra hangolódás, együttműködés, figyelem, elfogadás, tolerancia. Ezek mind az improvizáció alapjai. Játékosság, humor, dráma, teatralitás. Ezek mind a Willany Leók jellemzői. Szabadság a színpadon, szabadság a “zenészárokban”, szabadság a közönségben.

    Akik még sosem láttak kortárstáncot, vagy azt hitték, nem érthetik, azoknak a Willany Leó alkalmak egyszerre hozzák elő a kíváncsiságukat és egyfajta kellemes megnyugvást is adnak − itt a “koncepciót” nem érteni kell, hanem megélni. Minden egyszeri és megismételhetetlen, és mégis otthonos a maga módján. Természetes, mikor valaki elneveti magát, kikacsint, erőn felül összpontosít, megszólal vagy énekel egy sort. Hiteles minden mozdulat, minden hang, hiszen minden az adott pillanatban születik meg. Az improvizáció maga a meztelen tánc − amiben a közönség is együtt tud élni a “színpadon” zajló eseményekkel.
     
    A Willany Leó célja továbbra is nyitott platformot biztosítani mind a magyar táncművészek, mind a hazánkba látogató külföldi alkotók számára. Fellépéseinken nagy számban képviseltetik magukat visszatérő fiatal táncosok, akik évek óta tartoznak a Leó állandó fellépői közé. Ez az összeszokott csapat immár szabad társulattá alakult – jól mutatja ezt az a tény is, hogy a szereplésükkel zajló estek túlmutatnak az örömzene- és tánc együtteséből létrejövő jammelésen, s már valódi előadásként is megállják a helyüket. A táncosok kitartó és profi munkájának elismeréseképpen szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy a szerdai Trafós estéken túl, szervezettebb keretek között is kipróbálhassák magukat, és köztereken, fesztiválokon is bemutathassák művészetüket.
    Az előadás időtartama 40 perc.
    Ajánlott korosztály: 6-99 éves korig.
     
    Táncművészek: Engelmann András, Oberfrank Réka, Temesvári Zsófia, Váth Máté
    Zene: Lantos Zoltán
     

    Produkciós vezető: Pallag Sára

    Művészeti vezető: Grecsó Zoltán

    A Willany Leó munkatársai: Lukács Levente, Szilágyi-Pallag Emese

    Borítókép: Talabér Flóra / Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény

    facebook: @willanyleoimproszinhaz instagram: @willanyleo

     

  • 28
    2023.07.28.
    No events
  • 29
    2023.07.29.
    No events
  • 30
    2023.07.30.
    No events

Partnerek és támogatók

Legyél te is Willany Leó támogató!

Támogasd rendszeres szerdai Trafós estjeinket, kutatásaink és új előadásaink létrejöttét, beavató programjainkat, tervezés alatt álló oktatási projektünket – általában működésünk és fennmaradásunk! Banki átutalással tudsz segíteni nekünk – kérlek, hogy a közlemény rovatba az “ADOMÁNY” szót írd be! 

Willany Leó Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.

OTP Bank Nyrt.

HUF: 11701011-21454246-00000000

IBAN: HU24 1176 3017 1721 5880 0000 0000

SWIFT: OTPVHUHB

Köszönjük a bizalmad!

kapcsolat