scroll down
ˇ
A Willany Leó Improvizációs Táncszínház 2008-ban alakult Grecsó Zoltán koreográfus, táncpedagógus vezetésével. A kreatív közösségi alkotóműhelyben a tánc, a zene és az improvizáció eszköztárával dolgozzák fel az alkotókat érdeklő témákat. A társulat 2012 és 2014 között a Pro Progressione közreműködésével részt vett az Európai Unió Kultúra keretprogramja által támogatott – és a legjobb projekteknek járó „Success Story” minősítést is elnyert – Beyond Fronta: Bridging New Territories című nemzetközi táncművészeti projektben. A Willany Leó 2019 májusában Lábán Rudolf Különdíjban részesült, rendszeres előadásokkal jelentkezik szerdánként 21:30-kor a Trafó Kortárs Művészetek Házában.
FELWILLANYOZVA
“Grecsó kihasználva a járvány okozta kényszerű lelassulás időszakát arra gondolt, bemutatja apró műhelyének táncosait. Ezért aztán – sejthetően a saját lakásában – egy konyhai asztal mellé telepedve, néhány szál virág és egy soha meg nem bontott bor társaságában kérdezgeti egyenként a hat táncost a pályakezdésről, a felkészülés éveiről, a táncossá válás traumáiról és boldogságáról, az előadói létezés mikéntjéről, eddig itthoni és külföldi tapasztalataikról, szakmai vágyaikról, mindarról, amiről ő is igazán sokat tud, és kérdéseibe burkolva mond is. És persze az improvizációról, aminek gyakorlása, bemutatása és értelmezése évek óta összeköti őket. A fiatal táncosok (a Madách Musical Tánciskolában végzett Gaál Júlia, a Magyar Táncművészeti Egyetemen diplomát szerzett Kis Rebeka, Lukács Levente és Rácz Réka, valamint a Győri Tánc és Képzőművészeti Szakközépiskola után Antwerpenben, illetve Salzburgban továbbtanuló Temesvári Zsófia és VáthMáté) csodálatos őszinteséggel, lenyűgöző érettséggel és kíméletlenül pontos önreflexióval beszélnek szakmai tapasztalataikról és e tapasztalások átfordításának lehetőségeiről a színpadon kívüli életükbe. A december óta futó sorozat személyes történeteket kínál, de sokkal többről szól, mert a hazai (tánc-)oktatáson jóval túlmutató kérdéseket jár körül: hogyan tehető tönkre egy művésznövendék sorsa a ráerőltetett alkati és technikai elvárások sulykolásával; hogyan szabadítható fel a kreativitás a bizalom, a nyitottság és a támogatás légkörében; hogyan lehet egy fiatal művészt segíteni abban, hogy felfedezhesse önmaga útját, ha nem szeretne beállni a kiválóan reprodukálók közé; hogyan kell „viselkedni” a nemzetközi meghallgatások közegében; hogyan lehet rivalizálás helyett együttműködőnek lenni; hogyan tanít meg az improvizáció a kockáztatás bátorságára, az önismeretre és önazonosságra, a hibák feldolgozására, a képzelet és az ösztönök, a test és az elme szétbogozhatatlan egybefonódására.”
( Fuchs Lívia, Műhelyek, Élet és Irodalom MŰBÍRÁLAT – TÁNC – LXV. évfolyam, 8. szám, 2021. február 26.)
FELWILLANYOZVA projektünk egy olyan, négy témára épülő videósorozat, ami a társulat táncművészei segítségével mutatja be az ő saját szakmai életüket és elképzeléseiket, az improvizáció műfaját, azt, hogy ők mit gondolnak az improvizációról, valamint a hazai független szcénát. Az összes videó megtalálható a Youtube csatornánkon, a harmadik sorozat részei pedig a facebook és instagram oldalunkon.
A sorozatok:
Táncművészek: Gaál Júlia, Kiss Rebeka Petra, Lukács Levente, Rácz Réka, Temesvári Zsófia, Váth Máté
Operatőr, vágó: Bagi Anna Borbála
Produkciós vezető: Partig-Kis Erika
Művészeti vezető: Grecsó Zoltán
Támogatók: EMMI, Műhely Alapítvány, NKA, Trafó Kortárs Művészetek Háza
#
szerda
21.30
H. | K. | Sze. | Cs. | P. | Szo. | V. |
---|---|---|---|---|---|---|
augusztus | augusztus | augusztus | augusztus | 1 | 2 | 3 |
4 | 5 | 6
| 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12
| 13
| 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20
| 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27
| 28 | 29 | 30 | október |
alkotó – előadók
Bacsó Eszter
Bacsó Gabriella
Bagi Anna
Barhács Claudia
Danfi Tímea
5. évadom kezdem a Willany Leóban énekesként. Számomra az improvizáció, az, hogy a zenészek a táncosokkal szimbiózisban léteznek egy órán keresztül szabadságot, önmegvalósítást, terápiát jelent testnek és léleknek. Az izgalom pedig, hogy sosem tudja senki – se a néző, se az előadók -, hogy ma épp mi és hogyan találja meg a szellemét ás bensőjét különösen nagy addikcióval jár. Ennek a részese lenni hétről hétre egy zene- és/vagy táncművészetben alkotó embernek maga a csoda, az elemi élettér.
Gaál Júlia
2017- ben végeztem a Madách Művészeti Iskolában. Pályámat a Duda Éva Társulatban kezdtem, melynek jelenleg is tagja vagyok. Emellett szabadúszóként más alkotókkal is van lehetőségem együtt dolgozni, mint például a Gangaray Dance Company- vel, vagy Ádám Anna képzőművésszel (Gray Box Projects). Idén ősszel kezdem tanulmányaimat a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola vaisnava jógamester szakán. 2019- ben csatlakozhattam a Willany Leó csapatához, egy olyan közösséghez, amelyben szünet nélkül tanulhatunk magunkról, egymástól, figyelemről és az előadóművészetről. Azóta csípem a szerdákat.
Heim Roland
Jérôme Li-Thiao-Té a.k.a J3ZZ sokoldalú alkotó, performer, hegedűművész, zeneszerző, producer, sound designer. 2009 óta tagja a Willany Leó Improvizációs Táncszínháznak és úgy gondolja a társulat elengedhetetlen része a budapesti művészéletnek, hisz keltetője az újabb és újabb tehetséges táncos és zenész generációknak. Úgy gondolja a Willany Leó egy olyan hely, ahol a fellépők és a nézők energiái egyesülhetnek az őszinte kifejezés és kísérletezés által.
Kancsó Luca
Keresztes Patrik
Fontosnak tartom a kísérletezést, a játékosságot és a nyitottságot. Ezekre törekszem a színpadon és az életben is. Számomra az improvizáció erősen hordozza ezt a három dolgot és még sok mást is. A Willany Leó estjein táncosként veszek részt, de közel áll hozzám a színészet és a zene is.
Az Állami Balett Intézet elvégzése után Brüsszelben, Londonban tanult tovább, a stockholmi Cullberg Balettnél táncolt, majd a Pécsi Balett, s a bécsi Tanztheater Wien után nemzetközi szinten szabadúszó táncos és pedagógus lesz, gyermekei születésével letelepszik Budapesten. A táncos képzés közép- és felsőfokú szintjein aktív, de szakértői tevékenysége az alapfokú oktatásra is kiterjed. Az elmúlt évtizedben visszatért a színpadra is, független alkotóművészek felkérésére, vagy önálló improvizációs programjaival. Utóbbi tevékenységét a Willany Leo inspirálta, ahova halálmegvető bátorsággal bevetette magát 2011-ben, saját tanítványai közé.
Lukács Levente
Moldván Zsolt
Szabadúszó kortárs táncművészként élek Budapesten. Sok, egymástól nagyon különböző projektekben veszek részt, ami egy folytonos ismeretlenhez való viszonyulást, alkalmazkodást jelent. Első sorban ez az, amit a Willany Leó is nyújt nekem ( az improvizáció által) Ismeretlen helyzetek keresése, és azoknak a megoldása.
Temesvári Zsófi
Temesvári Zsófia szabadúszó táncművész. Tanulmányait a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolában végezte. A budapesti Gangaray Artistic Programban, majd az International Contemporary Dance Program (NOD) ösztöndíjas résztvevőjeként tanult, 2017-ben pedig felvételt nyert a Royal Conservatoire of Antwerpen-be. Jelenleg szabadúszóként tevékenykedik. A Willany Leó Improvizációs Táncszínház mellett lehetősége volt együtt dolgozni a Pataky Klári Társulattal, a Duda Éva Társulattal és a Zadam Társulattal.
Titkos Flóra
Flóra jelenleg a Spatial Sound Institute menedzsment csapatának tagja, valamint segítő közreműködő az Art Quarter Budapest helyszínén. Zengetőben is résztvevő, mint művészeti kollektívban és fesztiválban, minek küldetése a vadkender hírének és sokoldalú tradicionális, valamint korszerű használatának terjesztése. Miközben az O.Z.O.R.A fesztivál Dragon Nest színpadának is tagja, párhuzamban közreműködik a techno szcénában, mint a TOTIM Records, egyben közösségi és személyes projectjeiben, vízióiban. A hang iránti mély érdeklődéssel, Flóra a mindennapi tárgyak lehetőségeit keresi ütőhangszerként és zajkeltésként minden “willany leóltáskor”, valamint hagyományorző hangszere a doromb.
Grecsó Zoltán
Lukács Levente
Partig-Kis Erika
Az önmagunkkal való sakkozás kockázata
Willany Leó Improvizációs Táncszínház: Az önmagunkkal való sakkozás kockázata
fotó: Palotai Misi
Az önmagunkkal való sakkozás kockázata című előadás egy rezidencia program keretein belül született meg, a Szentendrei MANK segítségével hoztuk létre. Az előadás vendégjátékainak anyagi hátterét a Köszönjük Magyarország pályázat biztosította.
Az ember egyéni működésének rendszere megmutatkozik mozdulataiban, választott megoldási lehetőségeiben, melynek köszönhetően rendkívül sokat tanulhat magáról és társairól is. Ez a folyamat egy intenzív megismerés és önreflexió, amely lehetőséget ad a szokásaink megváltoztatására. A tér használata, az együttes komponálás, a többiekhez való igazodás, viszonyulás ráébreszti az embert olyan sajátosságaira, melyekkel azelőtt nem feltétlen volt tisztában. Az improvizáció a táncban olyan kihívások elé állítja az alkotó-résztvevőt, melyekre kreatív megoldási lehetőségekkel fog felelni, egyénileg vagy közösen létrehozva egy opcionális végeredményt. Az önmagunkkal való sakkozás kockázata egy olyan beavató előadás, ami a nézők és előadók közös tapasztalásán keresztül hivatott közelebb hozni őket egymáshoz és a kortárs művészetek befogadásához.
AZ ELŐADÁS HOSSZA: beavató foglalkozás: 50 perc, az előadás 40 perc
TÁNCMŰVÉSZEK: Gaál Júlia, Horváth Máté, Keresztes Patrik, Lukács Levente, Rácz Réka, Temesvári Zsófia
ZENE: Bagi Anna Borbála
PRODUKCIÓS VEZETŐ: Partig-Kis Erika
KONCEPCIÓ: Grecsó Zoltán
TÁMOGATÓK: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Műhely Alapítvány, Nemzeti Kulturális Alap, Pro Progressione, Trafó Kortárs Művészetek Háza
KAmAszOk
KAmAszOK felújítópróba
fotó: Partig-Kis Erika
Az előadás eredetileg Topolánszky Tamás felkérésére készült, a GG Tánc Eger és Grecsó Zoltán közös produkciójaként jött létre 2016-ban. Már az alkotófolyamat előkészületeinél kiderült, hogy a koreográfus számára nagyon fontos, hogy az előadás kommunikáljon tudjon a mai fiatalsággal, miközben mondanivalója érzékenyíti és szórakoztatja nézőit.
Az előadás központi témája a nehéz, kamaszkori életszakasz bemutatásán túl az, hogy az előadásban szereplő karakterek hogyan viszonyulnak ehhez. A kamaszok próbálják énjüket osztálytársaik reakcióin, gondolatain és tettein keresztül megérteni, de azok értelmezése is bonyolult Gordiuszi csomónak bizonyul. A drámaháromszög egy egyszerű ábra, amely azt mutatja be, hogy emberi kapcsolatainkban és konfliktusainkban mindig három szerep valamelyikében vagyunk: lehet rajtunk az üldöző, az áldozat vagy a megmentő maszkja. (Ez alól kivételt csak az autonómia, az intimitás képez.) E kifejezések valóban maszkok, szerepek, tehát nem a személyiségünk részei. Kapcsolatról kapcsolatra, azon belül pedig tranzakcióról tranzakcióra váltakozhat, hogy aktuálisan melyik szerepben vagyunk. Ebből is lájuk, hogy a drámaháromszög szereplői, milyen módokon lejtik táncuk, és ez inspirálta az alkotót, hogy az előadás szereplői mindig más és más színben jelenjek meg, így az is változhat, hogy a befogadó mikor melyik szereplő érzéseivel, válaszreakcióival azonosul. Tulajdonképpen az énfeltáró folyamatok, a saját viselkedés megértését segítő tanulmányok képezték az előadás fő dramaturgiai rendszerét.
ELŐADJÁK: Engelmann András, Gaál Júlia, Kancsó Luca, Keresztes Patrik, Kiss Rebeka, Lukács Levente, Temesvári Zsófi, Váth Máté
ZENE: Gryllus Ábris
DÍSZLET ÉS JELMEZTERV: Ottlik Julianna
VILÁGÍTÁSTERVEZŐ: Gothár Márton
KOREOGRÁFUS: Grecsó Zoltán
PRODUKCIÓS ASSZISZTENS: Partig Kis-Erika
Csatlakozz a nemzetközi Loyalty to Art közösséghez és légy részese egy olyan támogatói körforgásnak, melyben tudatos költéseiddel művészeti projektek koproducere lehetsz. Egy olyan hálózat alakítója, aki hétköznapi vásárlásaival is egyszerűen segíthet.
Ha adsz, kapsz is. Oda-vissza működő kölcsönös támogatást – anyagi és szellemi értelemben egyaránt. Lehetőséget vállalkozások hatékony működésére, új művészeti alkotások létrehozására és számtalan klassz élmény közös átélésére.
Együtt vagyunk egymásért.
Loyalty to Art / Budapest vol. 1.
2021.12.04. 15:00-22:00 / Szimpla Kert
1075 Budapest, Kazinczy u. 14.
“A 2020-as év sok szempontból szólt szociális életünk átértékeléséről. A mentális kikapcsolódást lehetővé tevő művészeti élmények iránti általános keresési aktivitásunk megnőtt: rájöttünk, hogy a kulturális események és a különböző művészeti ágak valójában mennyire nélkülözhetetlen szerepet is játszanak mindennapi életünkben. Hiszen nem igazán tudunk hangok, képek, mozdulatok nélkül létezni és szükségünk van a közösen átélhető katartikus pillanatokra, amiket kedvenc alkotóinktól kapunk. De nekik is szükségük van ránk, kultúrafogyasztókra. Együtt vagyunk egymásért. Erről szól a kölcsönösség varázsa és a lojalitás ereje. “
Hogyan érhet körbe az alkotói és gazdasági szándék akár egy pohár üdítő vagy egy hangszerkiegészítő megvásárlása által? Hogyan válhatnak személyes vásárlási kiadásaid koprodukciós hozzájárulássá? Közel másfél évnyi előkészítő munka után most végre elérkezett az idő arra, hogy kipróbálhassuk ezek gyakorlati tesztelését.
Töltsd velünk a Loyalty to Art nemzetközi platformalakító budapesti tesztalkalmát és segítsd tudatos vásárlásoddal új művészeti kezdeményezések megvalósítását. Legyél te is ArtApper!
A belépés ingyenes, de egyéni fogyasztásoddal a projektben résztvevő művészek jövőbeni munkáját támogathatod.
fotó: Montvai László
Willany Leó: Unique Spiritual Experience [USE]
@ Loyalty to Art / Budapest vol. 1.
A Willany Leó Improvizációs Táncszínház 2007-ben a Takarékossági világnapon, október utolsó munkanapján kapta nevét. A köznapi kifejezés leginkább a szülők körében használatos, a gyermekek fektetésénél hangozhat el, mikor lekapcsolják a villanyt. A Willany Leó közösség tagjai immár 14 éve szakadatlanul gyakorolják ezt a rituálét.
Az előadók akár táncolnak, akár zenélnek, mindenképpen improvizálnak. Így az előadások letisztultak és őszinték: jelmezek és díszletelemek nem feltétlenül részei eszköztáruknak, ugyanakkor az alkotók mindent megmozgatnak, amit magukban találnak. Így minden este megismételhetetlen.
Vajon hogyan szabadítható fel a test és a lélek? Hogyan használhatóak a vizualizáció és az imagináció eszközei tudattágításra? Hogyan segíthet a bodywork és néhány egyszerű technika mindezek megélésében? A Unique Spiritual Experience [USE] fantázianévre hallgató interaktív táncszobában az érdeklődők különleges és mélyreható tapasztalatok részeseivé válhatnak. Az élmény intenzitása egyénenként változik: a jó közérzettől a transzélményig bármi megtörténhet. A Willany Leó táncművészei által kidolgozott biztonságos metodika elvarázsol bennünket: általa egy másik világba utazhatunk, miközben segíthetjük elménk hatalmas erejének irányítását is.
A Loyalty to Art / Budapest vol. 1. esemény keretein belül a Willany Leó a hiraeth tervezői márkával együttműködve szeretné még egyedibb atmoszférájúvá tenni a USE-élményt. A táncosok és a Lénárdt Laura által tervezett ruhák összefonódásának végeredménye a nemes egyszerűség eleganciájának fenntartható értékként való megjelenítése. A tudatos művész, a tudatos alkotó, a tudatos vásárló: azaz a tudatos ember, a mai korszellem eszménye.
Lénárdt Laura színésznő 2019-ben döntött úgy, hogy korábbi hobbiját vállalkozássá fejleszti – így született meg a hiraeth, amely kiselejtezett, megunt ruhák újragondolására fókuszál. Laura ismerősöktől, turkálókból szerzi be a haszontalannak tűnő ruhadarabokat, melyek aztán egyedi darabként születnek újjá a kezei között. A hiraeth célja a szemléletformálás, a tudatos vásárlásra nevelés, a divat újragondolt és fenntartható eszköztárával.
Bővebb információ:
Loyalty to Art / Budapest vol. 1. FB event: https://www.facebook.com/events/683432165970511
https://www.facebook.com/ArtApp-Methodology-103944788413424
TRAILER
https://www.facebook.com/ArtApp-Methodology-103944788413424/videos/797718837513360
© Willany Leó – Minden jog fenntartva.
Fotók by Fedor Ilka