Az egyén és tárgya – test, tárgy, történet

View Calendar

Willany Leó: Az egyén és tárgya - test, tárgy, történet

Nemzeti Táncszínház //

Egyszer volt, hol nem volt... -Mindig ott kezdődik, hogy történetet akarunk. Az emberi figyelem nehezen viseli a befejezetlenséget. Összeköt, kiegészít, jelentést gyárt. Ezt hívják apoféniának: amikor mintázatot látunk ott is, ahol talán még csak érzet van.

Ma, amikor az önismeret irányai, módszerei és nyelvei sokszor egymásra torlódnak, könnyű elveszni a magyarázatok között. Ebben a térben most nem kell választani irányzatot, és nem kell megérteni önmagunkat sem. Hátra lehet dőlni. El lehet bújni.

Ebben az előadásban a motivációink, fájdalmaink és történeteink nem rólunk beszélnek közvetlenül. Tárgyakba költöznek. A tárgyak kezdenek el cselekedni, történetet hordozni, mesét alkotni. A befejezetlen érzetekből narratíva születik, egyszer volt, hol nem volt, és a történet tovább akar menni.

A történeteket azonban nem nekünk kell elmondani. A táncművészek testei viszik tovább őket. A tárgyak által elindított mozgásokban a test mesél, anélkül, hogy megnevezne, megfejtene vagy lezárna bármit.

Az egyéniés tárgyai olyan tér, ahol a jelentés nem kötelező, csak lehetséges. Ahol a történet megszületik, mert mindig megszületik, de nem kell eldönteni, igaz-e. Elég átengedni. Alkotók: Hirmann Blanka, Varjú Ágnes, Végvári Viktória, Grecsó Zoltán Előadják: a Willany Leó Kolletíva művészei

TESTNEVELÉS – tánc.művészet.pedagógia.

Szakmai projektnap a Budapest Táncfesztivál nulladik napján

Hogyan kapcsolódik össze a mozgás, a művészet és a pedagógia?

Milyen szerepe van a testtudatosságnak és a pozitív testképnek az alkotó és nevelő munkában?A Nemzeti Táncszínház harmadik alkalommal rendezi meg a „TESTNEVELÉS – tánc.művészet.pedagógia.” című szakmai projektnapot, amely saját élményű workshopokkal, inspiráló beszélgetéssel, előadással és beavató foglalkozással várja az érdeklődőket.

Ajánljuk pedagógusoknak, óvodapedagógusoknak, dráma- és táncpedagógusoknak, táncművészeknek, valamint mindenkinek, akit érdekel a mozgás és a művészet nevelő ereje.

Táncművészek: tbs

Zene: tbs

A foglalkozást vezeti: Grecsó Zoltán

Produkciós vezető: Pallag Sára
Művészeti konzulens és kommunikációs menedzser: Oberfrank Réka
Pénzügyi menedzser: Szilágyi-Pallag Emese
Művészeti vezető: Grecsó Zoltán

facebook: @willanyleoimproszinhaz instagram: @willanyleo